E-NAPLÓ

Mi az E-napló?

Minden építésügyi hatósági engedélyhez vagy tudomásulvételi eljáráshoz kötött építőipari kivitelezési tevékenység végzéséről építési naplót kell vezetni. Az építési napló az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig, az elkészült épület átadásáig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható, naprakészen vezetett dokumentáció, amely időrendben tartalmazza a szerződés tárgya szerinti építőipari kivitelezési tevékenység, illetve az építési-szerelési munkák adatait, továbbá a munka menetére, megfelelőségére és dokumentumaira (pl. tervrajzi kiegészítések) vonatkozó vagy az elszámoláshoz szükséges jelentős tényeket. 

Az építőipari kivitelezési folyamat résztvevői az előírt építésinapló-vezetési, -ellenőrzési és -bejegyzési kötelezettségüket az építési beruházáshoz rendelt, az építésügyért felelős miniszter által működtetett internetes alapú elektronikus építési napló (e-építési napló) alkalmazás segítségével kötelesek teljesíteni.

Belépés az E-naplóba

Az elektronikus építési napló rendszerbe az Ügyfélkapun (Magyarorszag.hu) keresztül kell belépni, így ahhoz ügyfélkapus regisztráció szükséges.

Az első Ügyfélkapus azonosítással történő belépés alkalmával, minden felhasználó számára egy úgynevezett NÜJ szám (Napló Ügyfél Jel) generálódik, amely az alkalmazás további használata során azonosítja az ügyfélkapun keresztül belépő természetes személyt. 

Az e-napló a  https://enaplo.e-epites.hu/enaplo/  linken érhető el.                  

Az E-napló készenlétbe helyezése

Az e-napló készenlétbe helyezése az építtető feladata, de ezzel a feladattal megbízhatja a Tervezőt vagy a Műszaki Ellenőrt.

Az általános építményfajták tekintetében az Országos Építésügyi Nyilvántartás üzemeltetője, a Lechner Lajos Tudásközpont helyezi készenlétbe az építtető kezdeményezésére az elektronikus építési naplót, és ahhoz az építtető számára hozzáférést biztosít. Az építtető az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését elektronikusan az elektronikus építési napló alkalmazási felületén keresztül kezdeményezi. 
Az építtető a fővállalkozó kivitelező e-főnaplóját a fővállalkozói szerződés adatainak rögzítésével párhuzamosan állítja készenlétbe. A fővállalkozó vagy megrendelő vállalkozó kivitelező, a vele szerződésben álló alvállalkozó kivitelező e-alnaplóját az alvállalkozói szerződés adatainak rögzítésével párhuzamosan állítja készenlétbe. A fővállalkozó kivitelező az e-főnaplót, az alvállalkozó kivitelező az e-alnaplót az építési munkaterület átvételekor az átvétel időpontjának rögzítésével nyitja meg.

Az építtető az e-naplóban a beruházás különböző szereplőit szerepek kiosztásával hívja meg. (pl. tervezői művezető, műszaki ellenőr, kivitelező)

Az építési tevékenység rögzítése

Az építési munkaterület átadásával egyidejűleg meg kell nyitni az építési naplót - az elektronikus építési napló esetén az első elektronikus építési főnaplót - és abban a munkaterület átadás-átvételét - az időpont, a tevékenység és a munkaterület megjelölésével - rögzíteni kell.

Az elektronikus építési naplót magyar nyelven kell vezetni. Az építőipari kivitelezési tevékenység résztvevői egymást az elektronikus építési naplóba történő bejegyzéssel értesítik azokról a tudomásukra jutott, az építési tevékenységet érintő veszélyhelyzetekről, tényekről és körülményekről, amelyek a kivitelezési szerződésen alapuló kötelezettségeik szerződésszerű teljesítését befolyásolják vagy veszélyeztetik. Az építési naplóba a bejegyzésre jogosult a korábbi bejegyzésekre ellenészrevételt tehet, illetve a bejegyzések tudomásulvételét bejegyzésével igazolja.

A vállalkozó az elektronikus építési naplóban köteles haladéktalanul közölni az építtetővel a pótmunka műszaki szükségességét, az építtető pedig a pótmunka igényét.

Az e-főnaplóba és e-alnaplóba az építési napló vezetésére kötelezett a napi bejegyzést, valamint a kivitelezés egyéb dokumentumait közvetlenül az e-építési naplóba vagy az általános nyomtatványkitöltő alkalmazás futtatására alkalmas számítástechnikai eszköz igénybevételével köteles rögzíteni. A naplóvezetésre kötelezettnek gondoskodnia kell arról, hogy a helyi számítástechnikai eszközzel rögzített napi bejegyzés és egyéb dokumentumok legfeljebb a bejegyzési vagy dokumentálási kötelezettség napjától számított három napon belül az internetes alkalmazásban is rögzítésre kerüljenek.
Az e-főnaplóban és az e-alnaplóban rögzített napi bejegyzéseket és csatolt egyéb dokumentumokat a naplóvezetést végző vagy ennek hiányában az e-építési napló alkalmazás a bejegyzés napját követő napon automatikusan lezárja. A lezárt naplóbejegyzések és rögzített dokumentumok utólagos módosítását vagy törlését az e-építési napló alkalmazás követhetővé teszi.

Az e-főnaplóba vagy e-alnaplóba és mellékleteibe betekinthet:

  • az építtető és helyszíni képviselője az építési műszaki ellenőr vagy beruházási tanácsadó 
  • építésfelügyeleti hatóság
  • építésügyi hatóság
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
  • külön jogszabályban az ellenőrzésre feljogosított más hatóság
  • a helyszíni ellenőrzést folytató munkavédelmi és munkaügyi hatóság

Az E-napló részei, mellékletei

Az e-főnapló és e-alnapló mellékletei:

  • az ellenőrző hatóságok és szakhatóságok által készített okiratokat, jegyzőkönyveket tartalmazó hatósági napló
  • a kivitelezési szerződést, felmérési naplót, a teljesítésösszesítőt, a teljesítésigazolást és a teljesítésről felvett jegyzőkönyveket tartalmazó teljesítésigazolási napló, valamint
  • az építési-bontási hulladék-nyilvántartást, az építési termékekre vonatkozó teljesítménynyilatkozatokat, mérési jegyzőkönyveket, felülvizsgálati jegyzőkönyveket, elvégzett üzempróbák jegyzőkönyveit, üzembe helyezési vizsgálati tanúsítványokat, továbbá az a)-b) pont szerinti mellékletek tartalmaként fel nem sorolt minden további dokumentumot tartalmazó gyűjtőnapló.

Az e-főnapló és az e-alnapló címoldalból, nyilvántartási-részoldalakból, naplórészből és a nyilatkozatból áll. Az e-főnapló és e-alnapló nyilvántartási oldalait a napló megnyitásakor kell kitölteni. A még nem ismert adatokat azok tudomásra jutásakor kell rögzíteni. A naplórész napi jelentésből és eseti bejegyzésekből áll.
Az e-főnapló és e-alnapló alvállalkozói nyilvántartási része tartalmazza a teljesítésben részt vevő összes fő- és alvállalkozó kivitelező megnevezését, székhelyét, adószámát, vállalkozói engedélyének vagy cégbírósági bejegyzésének számát, nyilvántartási számát, az általuk vállalt kivitelezési tevékenység meghatározását, a kivitelezési tevékenység megkezdésének, szakaszolásának és befejezésének időpontjait, a fizetési határidőt.

A kivitelezés befejezése, az E-napló lezárása

Az építési szerződés teljesítésekor az építési napló megnyitásának menete megfordul. Először a legutolsó alvállalkozó kivitelező e-alnaplóját kell lezárni [természetesen azt követően, hogy munkájáért a szerződéses ellenértéket kézhez vette és a munkaterületét átadta a vállalkozónak, fővállalkozó kivitelezőnek]. Az alvállalkozók e-építési naplójának lezárása nélkül a fővállalkozó kivitelező e-építési főnaplója sem zárható le.

A fővállalkozó kivitelező az e-főnaplót, az alvállalkozó kivitelező az e-alnaplót az építési munkaterület átvételekor az átvétel időpontjának rögzítésével nyitja meg, és az építőipari kivitelezési tevékenység befejezését követően az építési munkaterületről levonulás időpontjának rögzítésével zárja le. 

A fővállalkozó kivitelező átadja az építtetőnek az építési munkaterületet, továbbá az elektronikus építési naplóban történő rögzítéssel "átadja" a

  • hulladék-nyilvántartó lapot,
  • megvalósulási dokumentációt,
  • kezelési és karbantartási útmutatót,
  • minden olyan egyéb hatósági engedélyt, dokumentumot, nyilatkozatot, amely az építtető számára a rendeltetésszerű és biztonságos használatot igazolja és a használatbavételi engedély vagy tudomásul vétel megkéréséhez szükséges,
  • építési naplópéldányt annak összes mellékletével,
  • jótállási dokumentumokat.

Az e-alnaplók és az e-főnapló lezárását követően az e-építési naplót az építésügyi hatóság zárja le. Az építésügyi hatóság abban az esetben, ha a használatbavételi engedély rendelkezik hiányzó építési tevékenységek elvégzésének kötelezettségéről akkor e tevékenységek befejezését követően zárja le az építési naplót. A lezárt e-építési naplót újra megnyitni nem lehet.

 

© Minorber Bt      9026 Győr
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el